Németország

A fiatal evangélikus teológiát végzett lelkész házaspár: Jobst és Charlotte Bittner a kétezres évek legelején került a dél-németországi Tübingenbe. Útjuk elején álló, a kereszténység Szentlélekben megújult, „karizmatikus” irányzatához tartozókként nagy volt lelkesedésük és küldetéstudatuk, hogy szellemi megújulást, ébrdést hozzanak Tübingen életébe.

Mindent megtettek ennek érdekében: hetente az utcára ment a maroknyi kis közösség, hogy aktívan hirdessék Isten élő szavát. Rendszeresen böjtöltek és imádkoztak missziójuk sikeréért. Azonban minden erőfeszítésük láthatatlan falaknak és ellenállásnak ütközött.

Kitartásuk és elkötelezettségük ellenére sem változott ez a helyzet, ezért még odaadóbban kezdték az Urat keresni válaszokért. Ekkor kezdett a fiatal lelkész Jobst Bittner számára világossá válni, hogy városuk történetének köze van a láthatatlan falakhoz.

Kitartó keresés és imádság nyomán ébredtek rá, hogy Tübingen középkori egyeteme a náci időszakban a legrettenetesebb náci ideológiáknak adott teret. Sőt, itt „képezték ki” a náci ideológusok és végrehajtók legszörnyebbjeit, köztük Adolf Eichmannt és Theodor Danekét, akik a legfontosabb szereplői voltak a magyarországi deportációknak.

Megdöbbenésüket az Úrhoz irányított kérdések követték. Nem volt ez küzdelem mentes, hiszen Németországban is gyakran elhangzik a kérdés: meddig kell még bűnbánatot tartani?

Az Úr azonban világossá tette a kis közösség számára, hogy ők azok, akik a résre tudnak állni és azonosulni tudnak, hogy az elődök vétkeit az Úr elé vigyék bűnbánatban. Elmentek a város olyan pontjaira, ahol a még mindig fellelhető nyomai voltak a náci múltnak, hogy ott a bűnbánat és a szellemi szabadulás imáinak erejével éljenek.

De itt nem állt meg a történetük. Egy újabb böjttel és imádsággal töltöttidőszak után a Mennyei Atya saját családjaik örökségeire hívta fel figyelmüket azzal, hogy egy mondatot helyezett el a szívükben: „Atyáitok hallhatása bennetek van”. Első értetlenségük után, hűséges keresésük nyomán megértették, saját családjaik történeté is súlyos nyomokat hagyott a náci rémtettekben való részvétel.

Azok a nagyszülök, akiket eddig ők csak a nagypapaként ismertek, – mint kiderült – nem csupán vöröskeresztes vagy híradós szolgálatban voltak a háború idején.

Hanem egyszerre voltak részesei egy-egy ország megszállásának, ott elkövetett tömeggyilkosságoknak, vagy az auschwitzi vagy más lágerek pusztító munkájának. Sokak még találkoztak ezekkel az SS tagokként is működő nagyapákkal. Nem egyszer az volt tapasztalatuk, hogy a nagyszülők az utolsó percig nem változtattak náci meggyőződésükön. Sok esetben teljes elhallgatás övezte az elkövetői múltat. A kutatások, személyes feltárások megdöbbenést váltottak ki a gyanútlan utódokban. Újabb, drámai Isten-keresésük vezette őket arra, hogy ők – az unokák – éppen az élet és a kiengesztelődés üzenetével kezdjék el megtörni az örökölt hallgatást.